(elnézést kérek a késlekedésért, de nem volt időm vagy lehetőségem idáig kitenni taiki bejegyzését.gomen, Namida*)

Nehéz lenne mindig a legjobbnak lenni. Nem lehetetlen, mert olyan nem létezik. Nincs megoldhatatlan feladat, csak gyenge ember... A csoda mindig a legjobbaknak jár. A legjobbnak lenni pedig kemény munka. Kimerítő, de nem lehetetlen. Aki a legjobb, bármilyen nehéz is, de eléri a távoli célt. A célt, ami időtlen idők óta  lebeg a szeme előtt. A célt, amiről már oly sokszor lemondott. ha végül mgkaparintja, úgy érzi nem volt értelmetlen a lét, az élet. De ez csak a legjobbak kiváltsága. és én legjobb akarok lenni. El akarom érni azt, amiért oly keményen dolgozok. Hányszor elképzeltem már, ahogy a színpadon állok, szívem a torkomban dobog, és előttem , bizony ott állnak a mosolygó emberek, akik mindannyian csak azért jöttek, hogy engem lássanak, és ezzel erőt adnak nekem. ilyenkor azonban mindig belém hasít afelismerés: még nem vagyok kész. nem vagyok még elég erős ahhoz, hogy a legjobb lehessek. Csak csalódást okoznék annak asok mosolygó, szeretett embernek. Csalódást, amivel egy egész élet munkáját dönteném romba, amit oly nehezen építettem fel. Az útnak tehát még nincs vége. A cél lebeg a szemem előtt, az a fényesen ragyogó, varázsos. Megrázom magam, és továbbindulok. Lassan, lépésről-lépésre. Néha megállok, mély levegőt veszek és megjelenik előttem a sok mosolygó ember, akik védőangyalként kísérnek utamon, a hőn áhított cél felé...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.