Február 12. Verőfényes napsütés zavarta meg édes álmaimat.Valaki suttog a fülembe.Azt mondja el kell mennie, de nemsoká itt lesz megint. Intek neki, hogy menjen csak, majd megpróbálok visszasétálni oda, arra a mezőre, ahol az előbb voltam. Eltévedek, nem találom a helyet.Valaki megint szólít. Éles hang. Mint az üveg, először kettéreped, majd egy újabb szavával apró szilánkokra törik az én kis képzelt világom.Fel kell ébrednem.A lábam nem mozdul. Én sem akarok megmoccanni, de nincs mit tennem, fel kell kelnem. Felülök.Kissé megszédülök.Korán van még ahhoz, hogy megismerjem a mai nagy és szerencsétlen valóságot. Szemeimet csukva tartom, veszek egy nagy levegőt, és óvatosan felnyitom az ajtót az elém táruló világra.Túl fényes.Megint becsukom a szemem, mintha azt várnám, hogy a Nap még egy kicsit visszabújjon a tejfehér felhők mögé.Nem reménykedhetek ilyenekben.Kinyitom szemeimet, majd lábaimat a szőnyegre teszem.Végre felkelek.Igazi szenvedés volt, legalábbis szerintem.Kisétálok a konyhába.Lábaimat egy édes illat vezérli, ahhoz, ami kibocsátja ezt a bolondító, édes illatot.Barack aroma.Ez csak fánk lehet. Egy fehér zacskóban vár rám a konyhapulton. Bár nem beszélnek, mintha azt akarnák, egyem meg őket.Nem kell kétszer kérni. ujjaimba még nem tért vissza az erő, ezért kisebb fejtörést okoz a zacskó kinyitása.Siker. A virág szirmait bontja, s az édes illat egyre erősebben közeledik felém. Csak kettőt. Ha többet eszem, nem bírom megállni hogy elfogyjon az összes. Nem szeretem a fánkot. A lényeg mindig kifolyik belőle. Az édes íz táncot jár a számban.Erős íze van, a lekvár nem hagyja, hogy a tészta semleges íze elnyelje az övét...  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.